Karácsony után, az igazi tél...

A karácsonyfánkról idén nagyon hamar lekerültek a díszek.
Általában a sokkal később öltöztetem le, de most így éreztem, nincs különösebb filozófia mögötte.
De a téli, ünnepi hangulatot nem akarom még elengedni!
Lassan hagyománya lesz nálunk a januári "szürkeségnek".
Pici pirossal...

Az új év margójára...

Hazudnék, ha azt mondanám, az év első napja nem tölt el általában némi kis nosztalgikus szomorúsággal....

Ez az idei év, azonban kicsit máshogy kezdődik, mint az eddigiek.

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a mögöttem levő 5-6 év életem eddigi legnehezebb időszaka volt.

Nekem nem ment jól az, hogy összeegyeztessem kisgyerekes létemet a munkába járással.

Segítségünk a nehéz helyzetek megoldásában minimális volt, ezért ha gyerekeim közül valamelyik tüsszentett egyet megfagyott az ereimben a vér.

Már nem is azért aggódtam, hogy mi lehet a baj, hanem azon, ki marad itthon, ha betegek lesznek...

Persze évről-évre csökkent a betegeskedéssel töltött napok száma, de az az érzés, hogy űzött vadként élem az életem nem nagyon akaródzott elmúlni.

Soha nem felejtem el, mikor egy kedves ismerősöm arról mesélt, higgyem el, ő annyit foglalkozik a gyerekeivel, hordja edzésre, tanul velük,főz, takarít, stb., hogy ezt nem tudná munka mellett csinálni.

Belülről zokogtam, és nem akartam azzal megbántani, higgye el, akik munkába járnak azok is megcsinálják ugyanezt....

Egy szó, mint száz kutya nehéz volt.

Nekem...

Lehet sokaknak nem az, de nekem az volt...

Sokat rágódtam azon, hogy megkérem az iskolánk vezetését, adjon arra lehetőséget, hogy félállásban dolgozhassak.

Persze, soha nem mertem megtenni ezt a lépést...

Aztán az élet megoldotta a helyzetet magától.

Sajnos - vagy rám nézve szerencsére - iskolánk nem tudott az idei tanévre teljes óraszámban állást biztosítani számomra.

"Önhibámon kívül" lettem félállásban dolgozó feleség és anyuka.

Bevallom első pillanatban a frász tört ki, rendesen pánikoltam.

Aztán mégsem dőlt össze a világ!

Hétfőn, kedden bejárok dolgozni, a hét többi napján itthon vagyok.

Nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom az életminőségem, ill a családomé elképesztő változáson ment át.

Természetesen dolgozok keményen - hiszen túl vagyok életem első igazán nagy karácsonyi szezonján! - gyakran volt halomba a vasalatlan és utolsó percben dobtam össze a vacsorát, de akkor is!!!

Hihetetlen érzés!!! 

Mikor egy szerdai napom nagy fiam torokfájásra ébredt, és én halás lazasággal tudtam neki mondani, NO problem!!! Itthon maradsz!!!

Természetesen mindez nem valósulhatott volna meg, ha férjem nem támogat minden tekintetben teljes vállszélességgel!

Ha ő nem biztosítja számomra azt a hátteret, hogy megengedhessem magamnak, azt, hogy ne kelljen most, per pillanat teljes-fizetéses munkahelyet keresnem.

Nem tudom, meddig lehet ilyen "jó világom", nem tudom, mit hoz a jövő...

Rengeteget dolgozom azon, hogy függetleníteni tudjam magam a "főnökök" és "beosztások" világától.

Remélem sikerül, mert egyértelműen érzem, hogy ez az én utam!

Éppen ezért kívánok minden hozzám hasonló gondokkal küzdő feleségnek, anyának olyan lehetőséget, amelyben ki tud teljesedni minden vágyott "szerepében" anyaként, feleségként úgy, hogy mindezt boldog elégedettséggel tölti el!

Boldog Új Évet mindannyiunknak!!!